Edward Cullen

EDWARD ANTHONY
MASON CULLEN

--------------------------------------------------------------------------------------------
--- "Ha már úgyis a pokolba kell mennem, akkor legalább csináljam rendesen."

17 + 93 || vámpír || robert pattinson

Lassú, kecses léptekkel szeltem át a szobát és az ablakhoz álltam. Szinte kint voltam a természetben. A fák közt. Éreztem a fenyők illatát, hallottam az állatok legapróbb mozdulatait is. Ezért szerettem a házat. Carlisle mindent tökéletesen épített ki maga körül, csak köszönni tudok neki mindent. Hogy a családjába fogadott...hogy saját fiaként néz rám...és hogy akkor sem adta föl, mikor már saját magamban sem reménykedtem. Jó pár éve még azt hittem, hogy nem vagyok képes érezni. A vér annyira megbolondított, hogy egyszerűen másra sem voltam képes gondolni. A bíborszín nedű volt a szerelmem, a barátom, a szövetségesem és az ellenségem. Minden volt. Bármilyen hangulatot lehetett rajtam felfedezni, azt a vér váltotta ki belőlem. Irányított. Carlisle persze már kitanulta az egészet, orvosként muszáj uralkodnia ösztönein. Megvallom őszintén, nekem nem menne. Már hogy? Így is képtelennek érzem magam arra, hogy emberek közé menjek, nem hogy még sebesült emberekkel egy szobában...türtőztetni magam. Nem. Az már nem menne. Félek az iskolától. A tantárgyak még a legcsekélyebb nehézséget sem okozzák számomra, viszont az emberek, az élő, hús-vér emberek már próbára teszik tűrőképességemet. Talán csak Jasper ösztönöz egyedül. Mikor nincs mellettem Carlisle, ő az, aki miatt nem támadok meg senkit. Azzal nyugtatom, illetve bátorítom magam, hogy ha Neki, családunk legfiatalabb tagjának sikerül rábírnia magát arra, hogy ne táplálkozzon, nekem miért ne sikerülne? Nem hittem volna akkoriban, hogy erre képes leszek. Manapság is kívántam már párszor, hogy bár engem vitt volna el hamarabb a spanyol nátha. Bár ne kérte volna meg anyám Carlisle-t erre...erre a pokoli tettre. De már késő. És tudom, hogy Ő csak jót akart. Akár Carlisle-ról, akár anyámról beszélünk. Esmee-t sosem tekintett édesanyámnak. Olyan volt, mint valami bébiszitter, aki figyelt rám, ha netán túlzásba vittem volna a dolgokat. Észhez térített, nem engedte, hogy a ló túloldalára essek. Ennek ellenére nem táplálok felé olyan szintű ragaszkodást, mint Carlisle felé. Sóhajtottam, még minden olyan furcsa. Nem kell levegőt vennem. Száz év után még mindig fennakadok ilyen...ilyen egyszerű és a vámpírok számára hétköznapi dolgon. A bőröm csillogása egyáltalán nem zavar, inkább lenyűgöz. Az első napokban, mikor épp nem az éhségen járt az eszem, percekig tudtam csodálni a ragyogást, amit a nap csikart ki testemből. Olykor még egy mosolyt is megengedtem magamnak. Mára már nem túlzottan lepett meg, de igyekszem nap közben nem kint járkálni. Az emberek mindenhol megtalálhatók...ha meglátnak, akkor annak egyáltalán nem lesz hó vége. Így inkább a napom nagy részét olvasással, esetleg néhány zene újrahallgatásával töltöm. Debussy-t képtelenség megunni. - Edward jössz? - állt meg a küszöbnél Jasper. Tudtam, hogy ő az. Éreztem. Megfordultam, nyugodt ábrázattal tekintettem rá. Íriszei vörösen izzottak, éhes volt. Ajkaim apró mosolyra húzódtak, amit ő is viszonzott. A vadászat volt az egyetlen dolog, amit mind a hárman teljes erőbedobással és élvezettel végeztünk. Emett, Jasper és én. Testvérekként néztünk egymásra már nagyon régóta. Odaléptem mellé és valósággal lerobogtunk a lépcsőn. Pillanatok alatt termettünk Esmee előtt, aki fogalmam sem volt róla, hova igyekezhetett. - Fiúk, csak óvatosan. Carlisle már nem egyszer mondta, hogy ne vigyétek túlzásba. Az emberek könnyen rájöhetnek, hogy... - tekintete elkomorult, mintha azt várta volna, hogy bólogassunk, miszerint értjük és ne kelljen tovább magyaráznia. - Hamar visszajövünk, megígérem. Emett hol van? - néztem körbe, majd hirtelen a semmiből jelent meg előttem a magas termet, fekete, rövidre nyírt tincsekkel. - Remélem nem mentetek volna el nélkülem. Egy kis medve-bunyóban mindig benne vagyok. Függetlenül az éhségtől. - vigyorgott és vállamba boxolt. Biztatóan mosolyogtam Esmee-re, hogy semmi őrültséget vagy meggondolatlan dolgot nem fogunk csinálni. Ő bólintott és egy halvány, titkos mosollyal nézett utánunk. Mi pedig hamar az erdőbe vetettük magunkat és tekintetünkkel a vacsorát kezdtük keresni. Állatvérrel táplálkozunk, mert Carlisle nem tűri a családján belül, hogy bárki emberi vért fogyasszon. Elfogadtuk ezt a kritériumot, én is igyekeztem megfelelni, még ha túlzottan nehéznek bizonyult is.

ELFOGADVA.
----------------------------------------------------------
Gyönyörű, szépen megírt szjp nem kérdés, hogy jó kezegben lesz Edward.
Jó játékot. ( :