Rosalie Lilian Hale
--------------------------------------------------------------------------------------------
--- No its not, you have a choice, I didn't, none of us did but you do and your choosing wrong, I don't care how miserable your human life is.18-nak néz ki, valójában 96 éves || vámpír || Nikki ReedSzeretek vezetni, de ezúttal hagyom, hogy Emmett üljön a kormányhoz. Feszülten ülök be mellé, nem tudok lazítani. Képtelen vagyok rá. A gondolataim messze járnak. Belesajog a mellkasom az ismerős érzésbe, mely már annyiszor hatalmába kerített.
Vér. Megőrülök tőle. Semmihez sem fogható fájdalmas késztetés kerít hatalmába, mely egyetlen ösztönös reakcióra késztet.
El kell vennem! A számban akarom érezni a létezésemhez kínzóan elengedhetetlen fémes ízt, hagyni, hogy végigfolyjon a torkomon, mialatt tömény szaga megtölti az összes érzékszervem és teljesen a rabjává tesz. Minden porcikám keservesen sóvárog iránta. Nem tehetek róla, de gyűlölöm ezt az érzést. Gyűlölöm, mert nincs más választásom.
-Hey, Baby! Nyugi. - Emmett hangja lágyan szól felém, a motor halkan duruzsol. De ahelyett, hogy megnyugodnék, a türelmetlenség egyre jobban eluralkodik rajtam. ~Indulunk. Hamarosan ott leszünk...~
-Ha már ott lennénk az is késő lenne. - Felelem egykedvűen, karjaimat a mellkasom előtt összefonva. Üres tekintettel bámulom az elsuhanó tájat, lassan újból beletemetkezve a gyötrő gondolatokba. Emmett nem vág vissza. Nem szól, csak sóhajt. Nem kell ránéznem, tudom, az út helyett engem figyel. Tenyere a combomon pihen, így próbál nyugtatni. Percek telnek el mire megszólalok, és nem tudom magamban tartani a fortyogó szavakat.
-Nem lett volna szabad elhúznunk a vadászatot. Túl hosszú idő telt el az utolsó óta. - Hallom, hogy Emmett szorosabban markol a kormánykerékre. Ó, a fenébe... Felé fordulok, de nem tetszik amit látok. Már egyáltalán nem néz rám.
-Az esküvőnk nem ért meg neked ennyi áldozatot? - Kérdezi csalódott dühvel a hangjában. Megsértettem, pedig nem úgy gondoltam. Remek...
-Könyörgöm ne most... - A kezem a vállára teszem, hátha megnyugtatom. Most nincs kedvem a drámázáshoz, elég ideges vagyok. De már nem csak a vér iránti vágy gyötör, de a bűntudat is, amiért megbántottam az egyetlen személyt, aki képes elviselni. Azt hiszi bármi is fontosabb a köztünk lévő kapocs megerősítésénél? Hát ennyire felszínesnek tartana?
-Mindegy. Hagyjuk Rose. - Továbbra sem néz rám, látom rajta, hogy ezúttal nem tudja lenyelni a dolgot. Elveszi a kezét a combomról, ami csak megerősít mindebben.
-Nem akarok veszekedni, pedig pontosan az lesz ha elkezdek magyarázkodni. Te félreérted és felfújod, mire én kiabálok és megsértelek. Ne menjünk bele, most ne. -Abban reménykedem, hogy rábólint és elnapolhatjuk a vitát. Ehelyett nem felel, de az autó lassít, majd teljesen megáll.
-Megérkeztünk. - A hangja mit sem változott, szóval még mindig tombol benne a harag. Lassan felém fordítja a fejét, s a hold fényében az arany színű szemei egy pillanatra szinte megbabonáznak. Hozzá akarok érni, de ő megelőz a szavaival.
-Ügyes légy! - Félmosollyal az arcán pattan ki a kocsiból, majd szélsebesen futásnak ered. Egykedvűen vágom ki a kocsi ajtaját és nézem a semmiben eltűnő alakját. Sóhajtok egyet, arcom rezzenéstelenné válik.
-Mintha menne másképp is... Mire a kocsi ajtó becsapódik, szorosan Emmett mögött haladok. Bár emberi szemnek szinte érzékelhetetlen a gyorsaságunk, az állatokat már nehezebb becsapni. Az ő ösztöneik páratlanok és csaknem egyediek. Ezért olyan izgalmas a vadászat. Tele van kihívásokkal, csak az a kérdés ma éjjel lesz e türelmem a játszadozáshoz.
Emmett lassít előttem, így teszek hát én is. Mire felzárkózom mellé csaknem gyalogolunk az erdő szívében.
-Emmett -karolok belé egy pillanatra nem törődve valódi érkezésünk céljával. Előveszem a legártatlanabb tekintetet, melynek kisfiús félmosolya az eredménye.
-Tudom baby, tudom. -Somolyog rám nézve és láss csodát, a mindig dacos jégkirálynő szíve ilyen egyszerűen megnyugszik. Szóra nyitom a szám, de távolabb az avarban valami megmozdul. A romantika később is ráér...
